Ha ifjúsági bútor, akkor Hihot!

Alapvetően nem szeretem az összerakható elemes bútorokat. Régimódi konzervatív vagyok, nagyon szeretem az ódivatú eredeti fából készült, nehéz szekrényeket, ágyakat, amibe még benne van az anyag. Igyekszem is lakásom ilyen, vagy hasonló bútorzattal berendezni. Ha ifjúsági bútor, akkor Hihot! részletei…

Állami kitüntetést kapott a Kriterion Könyvkiadó Romániában

Klaus Iohannis román elnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éve alapított Kriterion Könyvkiadót, az erről szóló rendeletet szerdán írta alá az államfő.

Iohannis a kisebbségek nyelvének és kultúrájának ápolásában játszott meghatározó szerepéért adományozta a kitüntetést az 1970-ben kisebbségi kiadóként alapított Kriterionnak. Az elnöki rendeletben olvasható indoklás szerint a Kriterion a kisebbségi és a román kultúra kölcsönhatását is előmozdította, és sikerült elfogadtatnia a párbeszédet, egymás értékeinek kölcsönös elismerését a jó együttélés feltételeként. Állami kitüntetést kapott a Kriterion Könyvkiadó Romániában részletei…

Felújították Szőts István Ének a búzamezőkről című filmjét

Felújította Szőts István Ének a búzamezőkről című, 1947-ben készült filmjét a Magyar Nemzeti digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA).

A teljes körű restaurálás során a Focus Fox Stúdió a MaNDA szakmai irányításával kockáról kockára tisztította meg az eredeti nitrofilmet a megszámlálhatatlan sérüléstől, filmhibától és felújították torz hangját is – közölte a filmintézet kedden az MTI-vel. Felújították Szőts István Ének a búzamezőkről című filmjét részletei…

Mi minden volt 1968-ban?

Honlapunk elsődleges célja, összegyűjteni mindazon eseményeket, amelyek az 1968-as évet jellemezték, hogy ne vessze a feledés homályába.
Bemutatjuk, milyen nagy események történtek (mint például a mexikói olimpia), milyen volt az élet a kádári Magyarországon, milyen hírességek születtek vagy hunytak el ebben az évben.

1968 például az új gazdasági mechanizmus bevezetésének az éve, hiszen néhány éves tervező munka után, ez év január elsejétől került bevezetésre Magyarországon.
1968-ban született továbbá Kovács Ákos, Céline Dion vagy Kylie Minoque, és ebben az évben hunyt el Hamvas Béla, és ekkor gyilkolták meg Martin Luther Kinget is.

Mindemellett persze több más esemény is történt, amiket majd folyamatosan részletezünk a honlapon.