szórólapok

A cég és termékarculat kiemelkedő fontosságú!

A különböző marketing-kampányok során elengedhetetlen, hogy legyen a cégnek vagy bármilyen más platformnak egy arculata, amelyhez kapcsolható az adott termék, amelyet az ügyfelek és a potenciális vevők vagy épp érdeklődők felismernek és kapcsolni tudják azt az adott termékhez, szolgáltatáshoz vagy épp a céghez. Az arculat kialakítása tehát kulcskérdés egy új termék, szolgáltatás márka vagy cég bevezetése esetén.

A kialakított arculat jelenik meg azután minden reklámfelületen, amelyet a cég alkalmaz, a szórólapokon, az óriásplakátokon, a különféle posztereken, matricákon. Egy jó arculat évekre meghatározhatja a cég versenyképességét, a termékek vagy szolgáltatások jövedelmezőségét, és végső soron a hosszú távú, nyereséges vállalkozást.

Az arculat mellett ugyanolyan fontos megtervezni a kiadásra kerülő marketingeszközöket, és alaposan átgondolni, hogy mi az, amit üzenni szeretnénk az ügyfeleinknek, vásárlóinknak. Célszerű a képek és a szöveg arányát optimálisan megtervezni, ha túl sok információt szeretnénk a szórólapon közölni, akkor félő, hogy azt csak kevesebben fogják elolvasni, míg ha túl kevés a szöveg, az éppúgy hátrányos lehet, hiszen nehezebb kitalálni, hogy mit is szeretnénk. Ha teljesen tanácstalanok vagyunk, akkor érdemes egy nyomda szórólap tervező munkatársával beszélni, aki szívesen meg is tervezi nekünk cégünk szórólapjait vagy más marketing eszközeit.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.