Biztonságos otthon – otthonbiztosítással

Amikor új lakásba költözünk, akkor nem csak otthonunk kényelméről, hanem annak biztonságáról is gondoskodnunk kell. Hiszen hiába a szép otthon, a kényelmes hajlék, ha úgy érezzük, sem mi, sem a tárgyaink nincsenek ott biztonságban, hiszen bármikor bekövetkezhet a baj. Éppen ezért igen előnyös, ha lakásbiztosítást kötünk, rögtön a kezdetektől, hiszen ilyenkor történjen bármi, biztonságban vagyunk.

Váratlan, nem várt események márpedig történnek, vannak időszakok, amikor gyakrabban, máskor elvétve. Ezek a nem várt történések a leggyakrabban komoly anyagi áldozattal oldhatók csak meg, anyagi fedezet hiányában pedig komoly bajba kerülhetünk. Ezekben az esetekben jönnek jól a különféle vagyonbiztosítások, közöttük a lakás- és otthonbiztosítások.

A családi otthonbiztosítások olyan esetekben nyújtanak anyagi fedezetet, amelyek váratlanul következnek be, és fajtájuk az enyhétől az egészen súlyosig terjedhet, vagyis lehet természeti csapás (nagy szél, hatalmas eső, viharkárok), betörésből adódó nehézségek, vagy olyan elemi és más típusú károk, amelyekre előre lehetetlen felkészülni. A biztosítások által nyújtott fedezetek mértéke más és más, ez mindig a biztosítási konstrukciótól függően változik, ehhez érdemes szakember tanácsát kérni például ezen az oldalon.

Szállítson könnyedén kerékpárt!

Sokan nem is hinnék, milyen egyszerű is lehet a kerékpárok autóval történő szállítása! A ma elérhető technológiák mindegyike lehetővé teszi, hogy egyszerűen, gyorsan, könnyen rögzíthetően tudjunk kerékpárt szállítani, akár többet is!

A hagyományosnak számító tetőcsomagtartó még ma is népszerű szállítási módnak számít a megrögzött kerékpárosok körében, pedig ma már sokkal egyszerűbb, könnyebb kivitelezésű kerékpárszállítók is kaphatók. A pro-user.hu oldalon számos változatát találhatjuk ezen kerékpárszállítóknak, nézzünk csak körül. Az egyik legnépszerűbb megoldás a kerékpártartó vonóhorogra szerelve, egyszerűen teszi lehetővé biciklink mozgatását egyik helyről a másikra. Segítségével akár több kerékpárt is szállíthatunk, egyetlen hátránya talán, hogy az autónak vonóhoroggal kell rendelkeznie, ennek felszereléséhez.

A vonóhorgos változatok mellett léteznek hátsó ajtóra szerelhető változatok is, éppen az előbbi probléma kiküszöbölésére, szintén egyszerűen és könnyen használható. A tetőcsomagtartók helyett is van már „tetős” megoldás, ha ezt részesítjük előnyben: kerékpártartót szerelhetünk a tetőre is! Ezeknek a legnagyobb hátránya az, hogy viszonylag nagy szelet „fognak”, emiatt megnőhet az üzemanyagfelhasználásunk, szemben a hátsó ajtóra vagy vonóhorogra szerelhető változatokkal, ahol ilyen hátránnyal nem kell számolnunk.

(MTI)

Lehet, hogy várandós? Ezek a jelei!

Aki ismeri teste működését, annak a legkisebb változás is gyanús lehet. A várandósság tényét néhány egyszerű jelből még azelőtt megállapíthatjuk, hogy orvoshoz fordulnánk, aki minden kétséget kizáróan meg tudja állapítani, jön-e a baba vagy sem.

A terhesség jelei között vannak egyértelműek és olyanok is, amelyek jelentkezésekor nem egyértelműen a terhességre gondolunk. Lehet, hogy várandós? Ezek a jelei! részletei…

Zikaláz – Romániában is megjelent a fertőzés

Romániában is megjelent a zikavírus: az első fertőzött nő nyilvántartásba vételétről kedden számolt be a bukaresti egészségügyi minisztérium.

A kórokozót egy 27 éves román állampolgárságú nőnél mutatták ki, aki június utolsó, július első napjaiban a karib-tengeri, Franciaországhoz tartozó Martinique szigeten járt üzleti úton. Hazatérése után hőemelkedéssel, bőrén kiütésekkel jelentkezett a bukaresti Victor Babes kórházban, ahol megállapították, hogy zikavírussal fertőzött. Zikaláz – Romániában is megjelent a fertőzés részletei…

Szülői dilemma: milyen a jó gyerek szandál?

Egy jó gyerek szandál kiválasztása mindig nehéz feladat elé állítja a szülőket, ha jön a tavaszi, nyári időszak. Nem könnyű ugyanis olyan szandált vásárolni, amely egyszerre kényelmes a gyermeknek és megnyugtató a szülőnek. A gyerek lában deformitása már egészen kisgyermekkorban jelentkezhet, ilyenkor tanácstalan a szülő, mivel tesz jót a gyermeknek. Szülői dilemma: milyen a jó gyerek szandál? részletei…

Dugulás? Jobb megelőzni!

A problémákat mindig jobb megelőzni, mint később megoldani – hangzik az általános igazság. Fokozottan így van ez a dugulások esetében, hiszen azt megakadályozni, hogy szilárd és dugulást okozó tárgyak kerüljenek a lefolyóba sokkal egyszerűbb, mint utána „kipiszkálni” őket valahogy onnan.  Hiába vannak profi duguláselhárítással dolgozó szakemberek, akik áraik tekintetében sincsenek elrugaszkodva a valóságtól, a dugulás az mindig kellemetlen. Hiszen törődni kell vele, egyeztetni kell a megoldást hozó szakemberekkel, időt vesz igénybe, takarítani kell utána és még pénzbe is kerül. Dugulás? Jobb megelőzni! részletei…

Veterán autók új divatja

Nemrégiben eladó házakat keresgéltünk, és sokat személyesen is felkerestünk. Az egyik eladó ingatlan garázsában egy hófehér veterán autóra lettünk figyelmesek, meg is jegyeztük a tulajdonosnak, hogy nagy valószínűséggel ez az ő nagy szerelme. Nem kellett sokat kérdeznünk, ő nagy örömmel és lelkesedéssel mesélt az autójáról, mely szerint sáros, latyakos, téli időben ki nem állna vele a garázsból, szinte csak veterán autós találkozókon jelenik meg vele. Veterán autók új divatja részletei…

Estrich betonnal a sima aljzatért

Házunk építése, felújítása vagy újjáépítése során előbb vagy utóbb felmerül az aljzat készítésének kérdésköre és problematikája, mely legegyszerűbben estrich betonozással oldható meg. Az estrich beton egy viszonylag vékony 2 és 10 cm közötti betonréteget jelent, melyet géppel állítanak elő, és olyan speciális anyagokból áll össze, melyek segítik az egyenletes terülést és a gyors száradást. Ezek a tulajdonságok igen praktikussá teszik az alkalmazását, nem véletlen, hogy rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert. Estrich betonnal a sima aljzatért részletei…

Vízszerelés a konyhában

A fürdőszoba mellett a konyhai vízszerelés is lehet egy összetett, bonyolult feladat, amelyhez még akkor sem árt vízszerelőt hívni, ha értünk valamelyest a vízszerelési munkálatokhoz. Egyre gyakoribb jelenség, hogy a konyhában nem csupán a mosogató és a mosogatógép kap helyet, hanem igen gyakran a mosógépnek is ebben a helyiségben szorítanak helyet a lakástulajdonosok. Ez a hármas pedig már igényli a szakértelmet: a vízszerelés, szennyvízelvezetés mellett áramot is kell a berendezések számára kiépítenünk. Vízszerelés a konyhában részletei…

Bélyegeket adott ki az ötvenéves Pink Floyd tiszteletére a brit királyi posta

Bélyegkollekciót adott ki az ötven éves Pink Floyd tiszteletére a brit királyi posta: a rockcsapat elmúlt évtizedeinek emléket állító tíz bélyeg szerda óta van forgalomban.

A kollekció darabjain a Pink Floyd ismert albumborítóit és fellépéseiken készített pillanatképek láthatók – írja a BBC online kiadásában. A brit együttes zenéje mellett újító albumborítóival vált ismertté, melyeket vezető grafikusokkal és fotográfusokkal közösen készítettek. Bélyegeket adott ki az ötvenéves Pink Floyd tiszteletére a brit királyi posta részletei…