Jethro Tull-koncert szombaton a Budapest Kongresszusi Központban

Ismét Magyarországon ad koncertet Ian Anderson és a Jethro Tull. A legendás brit progresszív folkrockzenekar klasszikus dalai most szombaton a Budapest Kongresszusi Központban (BKK) hangzanak el a fuvolás-énekes vezetésével.

Ian Anderson és a Jethro Tull best of programmal tér vissza a magyar fővárosba. A kétrészes, kétórás koncerten az ismert számok egy része új hangszerelésben szólal meg, az előadás kiváló minőségű videóvetítésekkel egészül ki.
Három évtizede visszajáró vendég Magyarországon Ian Anderson. A Jethro Tull-lal nyolcszor koncertezett itt, először 1986-ban, fellépett 1994 augusztusában a második Sziget fesztiválon, azaz a Eurowoodstockon, játszott 2010-ben a paksi Gastroblues Fesztiválon, legutóbb egy évvel ezelőtt a pécsi Kodály Központban lépett fel a Pannon Filharmonikusokkal Jethro Tull-számok nagyzenekari átdolgozásaival.
Mint az MTI-nek egy 2012-ben adott interjúban elmondta, az 1986-os magyarországi fellépés utáni reggelen írta a Budapest című Jethro Tull-számot.
A most 69 éves Ian Anderson 1968-ban alakította a Jethro Tullt, amely stílusát a rock, a dzsessz, a kelta és az angol népzene különleges elegyéből alakította ki. Az együttes több mint háromezerszer lépett fel a világ negyven országában, lemezeik több mint 60 millió példányban keltek el.
Ian Anderson az elmúlt években is aktívan gondozta a Jethro Tull örökségét. A Thick as a Brick második része, valamit a Homo Erraticus című új lemez kiadása után 2016-ban korábbi albumok újrakiadásával foglalkozott. Az 1971-es Aqualung egy két-két CD-t és DVD-t tartalmazó könyv formájában jelent meg ismét, a még korábbi, 1969-es Stand Up című album felújított változatát tartalmazó kiadványban két CD és egy DVD kapott helyet. A Stand Up idején csatlakozott a Jethro Tullhoz Martin Barre gitáros, és ekkor jelentek meg először Ian Anderson folk-rockzenei hatásai az addig inkább bluesalapokra építkező zenében.
A mostani budapesti koncerten Ian Anderson mellett David Goodier (basszusgitár), John O’Hara (billentyűs hangszerek), Florian Opahle (gitár) és Scott Hammond (ütőhangszerek) lép színpadra.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.