A fajáték élő élménnyel ajándékozza meg gyermekeinket

A fa játék alapanyaga egy élő anyag, amely műanyag társaival ellentétben a természetet varázsolja a gyerekszobába. A fából készült játékok sokkal melegebb hatásúak és van illatuk. Építőkocka, babaszoba és még bolt is készíthető belőle. A fa mintázata és struktúrája egyediséget ad az abból készült játékoknak. Akinek van némi kézügyessége az maga is elkészítheti, de az áruházak polcain is számtalan formában elérhetőek. Nézzünk meg egy párat.

Natúr fa játékok közül választhatunk lányoknak szövőkeretet, ruhaszárítót, betű gyöngyfűzőt is. Fiúkra pedig várnak a hintalovak, a lovagi kardok, az építőkockák. Választhatunk kimondottan fejlesztő játékokat is, ilyen a fűzős lap, amely a gyermek kezének finom motorikus mozgását készíti elő, amely később az írásnál fog fontos szerepet betölteni.  Gyermekünk zenei készségét, ritmusérzékét fejleszthetjük fa hangszerekkel, kereplővel, vagy egy csörgő dobbal is. Esetleg dönthetünk a xilofon mellett is. Az építőkockák betűvel és számmal is elérhetőek, így mind a számok mind a betűk világába bevezetik a kicsiket. Ha a kertbe szeretnénk fajátékot, akkor egy nagyszerű lovacskás fahinta, egy kötéllétra is számításba jöhet.

Minél több fajátékot veszünk gyermekünknek, annál hamarabb kialakul a természetszeretete, amely később az egészséges életmód felé is terelgeti őt. Gondoljuk át, hogy a mai divatnak hódolunk-e be vagy a természet felé fordulunk.

Fordított és újra nagydöntős a Golden State

A Golden State Warriors hazai pályán 96-88-ra legyőzte az Oklahoma City Thunder együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoport-döntőjének utolsó, hetedik mérkőzésén, ezzel – 3-1-es hátrányból fordítva – megnyerte a párharcot.

A hazaiak legjobbja ezúttal az elmúlt két alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választott Stephen Curry volt, aki 36 ponttal és 8 gólpasszal segítette csapatát, ráadásul új NBA-rekordot állított fel, ugyanis ő az első a liga történetében, aki hét hárompontost szerzett egy hetedik mérkőzésen. Fordított és újra nagydöntős a Golden State részletei…

Veterán autók új divatja

Nemrégiben eladó házakat keresgéltünk, és sokat személyesen is felkerestünk. Az egyik eladó ingatlan garázsában egy hófehér veterán autóra lettünk figyelmesek, meg is jegyeztük a tulajdonosnak, hogy nagy valószínűséggel ez az ő nagy szerelme. Nem kellett sokat kérdeznünk, ő nagy örömmel és lelkesedéssel mesélt az autójáról, mely szerint sáros, latyakos, téli időben ki nem állna vele a garázsból, szinte csak veterán autós találkozókon jelenik meg vele. Veterán autók új divatja részletei…

Estrich betonnal a sima aljzatért

Házunk építése, felújítása vagy újjáépítése során előbb vagy utóbb felmerül az aljzat készítésének kérdésköre és problematikája, mely legegyszerűbben estrich betonozással oldható meg. Az estrich beton egy viszonylag vékony 2 és 10 cm közötti betonréteget jelent, melyet géppel állítanak elő, és olyan speciális anyagokból áll össze, melyek segítik az egyenletes terülést és a gyors száradást. Ezek a tulajdonságok igen praktikussá teszik az alkalmazását, nem véletlen, hogy rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert. Estrich betonnal a sima aljzatért részletei…

Vízszerelés a konyhában

A fürdőszoba mellett a konyhai vízszerelés is lehet egy összetett, bonyolult feladat, amelyhez még akkor sem árt vízszerelőt hívni, ha értünk valamelyest a vízszerelési munkálatokhoz. Egyre gyakoribb jelenség, hogy a konyhában nem csupán a mosogató és a mosogatógép kap helyet, hanem igen gyakran a mosógépnek is ebben a helyiségben szorítanak helyet a lakástulajdonosok. Ez a hármas pedig már igényli a szakértelmet: a vízszerelés, szennyvízelvezetés mellett áramot is kell a berendezések számára kiépítenünk. Vízszerelés a konyhában részletei…

A BKV rövid története 1968-tól

1968. január 1-jén megalakul a Budapesti Közlekedési Vállalat, a BKV.

A BKV első vezérigazgatója Daczó József volt 1968.01.01-1983.12.31. között.

A viteldíjrendszer reformja jelentősen egyszerűsítette a jegyrendszert és megteremtette a kalauznélküli üzem előfeltételeit, amelyet 1968-ban a BKV valamennyi járművén életbe is léptettek. A BKV rövid története 1968-tól részletei…

Bélyegeket adott ki az ötvenéves Pink Floyd tiszteletére a brit királyi posta

Bélyegkollekciót adott ki az ötven éves Pink Floyd tiszteletére a brit királyi posta: a rockcsapat elmúlt évtizedeinek emléket állító tíz bélyeg szerda óta van forgalomban.

A kollekció darabjain a Pink Floyd ismert albumborítóit és fellépéseiken készített pillanatképek láthatók – írja a BBC online kiadásában. A brit együttes zenéje mellett újító albumborítóival vált ismertté, melyeket vezető grafikusokkal és fotográfusokkal közösen készítettek. Bélyegeket adott ki az ötvenéves Pink Floyd tiszteletére a brit királyi posta részletei…

Varga Jánost beválasztották a birkózó Hírességek Csarnokába

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) Varga Jánost is beválasztotta a Hírességek Csarnokába.

Az idei beiktatáson összesen 15-en kerülnek be a Hall of Fame-be, közülük tíz egykori versenyző.
Az elsősorban a kötöttfogásúak 57 kilogrammos kategóriájában szerepelt, 79 éves magyar legenda 1961 és 1971 között tíz érmet nyert világversenyeken: az 1968-as mexikói nyári játékokon, az 1963-as és az 1970-es világbajnokságon, valamint az 1967-es és 1970-es Európa-bajnokságon egyaránt aranyérmet szerzett. Varga Jánost beválasztották a birkózó Hírességek Csarnokába részletei…

A My Fair Ladyvel indul a Centrál Színház új évada

A My Fair Lady című musical bemutatójával indul majd szeptember 30-án a Centrál Színház új évada. A főszerepeket Tompos Kátya és Alföldi Róbert játssza Puskás Tamás rendezésében – közölte a színház pénteken az MTI-vel.

Mint közleményükben írják, a jövő évadban műsorra tűzik Reginald Rose Tizenkét dühös ember című darabját is. A premiert 2017. január 6-án tartják, az előadást Puskás Tamás rendezésében mutatják be.
Tárgyalások folynak arról, hogy Mark Bell – aki a Ma este megbukunk című bohózatot rendezte – ismét dolgozna a társulattal, és a Londonban bemutatott The Comedy About A Bank Robbery című előadását állítaná színpadra a Centrál Színházban. A My Fair Ladyvel indul a Centrál Színház új évada részletei…

A cég és termékarculat kiemelkedő fontosságú!

A különböző marketing-kampányok során elengedhetetlen, hogy legyen a cégnek vagy bármilyen más platformnak egy arculata, amelyhez kapcsolható az adott termék, amelyet az ügyfelek és a potenciális vevők vagy épp érdeklődők felismernek és kapcsolni tudják azt az adott termékhez, szolgáltatáshoz vagy épp a céghez. Az arculat kialakítása tehát kulcskérdés egy új termék, szolgáltatás márka vagy cég bevezetése esetén.

A kialakított arculat jelenik meg azután minden reklámfelületen, amelyet a cég alkalmaz, a szórólapokon, az óriásplakátokon, a különféle posztereken, A cég és termékarculat kiemelkedő fontosságú! részletei…