Varga Jánost beválasztották a birkózó Hírességek Csarnokába

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) Varga Jánost is beválasztotta a Hírességek Csarnokába.

Az idei beiktatáson összesen 15-en kerülnek be a Hall of Fame-be, közülük tíz egykori versenyző.
Az elsősorban a kötöttfogásúak 57 kilogrammos kategóriájában szerepelt, 79 éves magyar legenda 1961 és 1971 között tíz érmet nyert világversenyeken: az 1968-as mexikói nyári játékokon, az 1963-as és az 1970-es világbajnokságon, valamint az 1967-es és 1970-es Európa-bajnokságon egyaránt aranyérmet szerzett.
Ezek mellett 1961-ben és 1967-ben vb-második, 1962-ben és 1971-ben pedig vb-harmadik volt, az 1968-es Eb-n pedig a dobogó második fokára állhatott fel. Varga János versenyzői kvalitásait mutatja, hogy az 1961-es és 1962-es vb-n szabadfogásban szerezte érmeit.
A 15 új tagot az UWW augusztus 12-én, ünnepélyes keretek között Rio de Janeiróban, az olimpiai játékok alatt iktatja majd be a Hírességek Csarnokába. A magyar szövetség tájékoztatása szerint orvosai tanácsára Varga János nem vesz részt az ünnepségen, melyen a szövetség vezetői képviselik majd.
A versenyzői kategóriában eddig három magyar tagja volt a Hall of Fame-nek Kozma István, Polyák Imre és Kocsis Ferenc személyében.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.