Szeretné megírni még közéleti elemző memoárját, de mandátumának lejárta után eredeti hivatásához is visszatérne Bíró Zoltán, akinek a Rendszerváltoztatás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) vezetése mellett vajmi kevés ideje marad ezekre manapság. Az irodalomtörténész-főigazgató, az MDF első elnöke az MTI-nek hetvenötödik születésnapja alkalmából adott interjúban beszélt erről.
“Most szándékom sem lehet, hogy az irodalomtörténet felé forduljak; rengeteget olvasok”, de ez a mintegy harminc munkatársam kéziratait jelenti és különféle hivatalos iratokat – jegyezte meg. “Én arra készülök, hogy két év múlva leteszem a lantot itt” – mondta az intézetre utalva.
Közölte: ha fizikai és szellemi állapota engedi, Ady Endre és Kosztolányi Dezső műveit kutatná. “Két évtizede írtam egy Ady-monográfiát, de Ady befejezhetetlen”, ahogy Kosztolányi életművét is sokan kutatták, mégis vannak benne tisztázatlan dolgok – fogalmazott.
Ady magyarsághoz való viszonyával és istenes verseivel foglalkozna, mivel nála “az életmű utolsó szakasza adja az igazán nagy kérdéseket ezzel kapcsolatban, hiszen változik a küzdelme és a hite” betegsége súlyosbodása és a világháború idején.
Kosztolányi költészetének utolsó szakaszához is szívesen nyúlna, de – mint mondta – igazából prózájában lát még hatalmas lehetőségeket, hiszen ahogy Babitsnál, nála sem tárták fel kellőképpen az együttérzés, a szociális gondolkodásmód szerepét az életműben.
Saját politikai életútjára visszatekintve Bíró Zoltán úgy emlékezik: belülről jövő kényszerpálya volt közéleti fellépése, már középiskolásként is “többé-kevésbé lázadó természetű” volt, aki érzékeny az irodalom politikai vonulatára, és ehhez talált is vitára fogékony közeget.
Az 1987-ben indult Magyar Demokrata Fórumot (MDF) évtizedek óta ismert csapattal alapította, “a főirány a reformkortól jelen lévő gondolat volt, hogy két nagy megoldatlan ügye van ennek a nemzetnek: az egyik a függetlensége, a másik a belső rendjének korszerű kialakítása”, s ezeket próbálták a mindennapi politika szintjén megválaszolni annak idején következetesen tudatos gondolkodással és cselekvéssel.
Hozzátette: visszatekintve naivitásnak tűnhet a nemzeti függetlenség gondolata, hiszen ők nem egy újabb szövetségi rendszerhez csatlakozásban gondolkodtak, hanem a szuverén államok Lengyelországtól a Balkánig tartó együttműködésében, amelynek semlegességét nemzetközi szervezetek garantálják. De a valóság rácáfolt arra az elgondolásukra is, hogy “a demokrácia, azzal, hogy magunk döntünk a saját ügyeinkben, valamiféle megbonthatatlan rendet és tisztességes emberi rendet hozhat” – jelezte, hozzáfűzve: “látjuk, hogy nem egészen így van”.
A “harmadikutas” gondolat az MDF-ben “az Antall-kurzussal véget ért”, ezért szervezte meg a kilencvenes évek elején Pozsgay Imrével a Nemzeti Demokrata Szövetséget mintegy korrekciós kísérletként. Sikertelenül – emlékezett vissza Bíró Zoltán. Szavai szerint ma egyetlen politikai erő sem vállalja fel nyíltan az állami, a szövetkezeti és a magántulajdon egyensúlyát hirdető eszmét, “hiszen aki hatalmon van, azzal a saját kényszerpályái azt mondatják, hogy hagyja az illúziókat”, de Orbán Viktor politikája “nagyon erősen hasonlít arra, amit eredetileg az MDF-ben akartunk”: az adott körülmények között – így az ország uniós tagsága mellett – érvényesítve ezt a gondolatot, egyensúlyt tartva a gazdaság szerkezetében éppúgy, mint az ország külpolitikai elkötelezettségeiben.
Azt kell megnéznünk, milyen volt a rendszerváltás valójában, milyen erők torzították az ország, a magyarság ellenében és milyen következményekkel járt mindez – fogalmazott a Retörki főigazgatója, aki kutatásaikról szólva problémaként említette, hogy napjainkban nagyon nehezen jut el a közvéleményhez bármiféle tudományos kutatás eredménye. A legtöbben megelégszenek a kereskedelmi média kínálatával, “akkor sem igen olvasnak az emberek, ha közérthető szöveget kapnak a kezükbe”, fizetni pedig inkább a könnyedebb művekért hajlandó a nagy többség. Ezért az intézet azt az utat választotta, hogy minél több olyan helyre – könyvtárakba, közéleti szereplőknek, oktatási intézményekbe – juttatják el kiadványaikat, ahol arra könnyen rátalálhat célközönségük. A főigazgató megjegyezte: fennállásuk három esztendeje alatt 21 kötetük jelent meg, de jelentős az a kéziratállomány is, amely kutatóik munkáiból felhalmozódott.
Az általa vezetett intézet tevékenységéről Bíró Zoltán elmondta: maga válogatta össze a Retörki csapatát, és mára összeállt az a közösség, amelyik alkalmas a negyedszázada történtek legfontosabb elemei, előzményei és következményei alapkérdéseit vizsgálni. A szakember az általa “tudatos kótyavetyeként” említett privatizációt és a szintén háttéralkukkal terhelt igazságtételt nevezte ilyen központi kérdésnek, megjegyezve, mindkét területen születtek olyan háttéralkuk, amelyek szereplői máig szeretnék titokban tartani, mi is történt valójában. A két terület feltehetően egy olyan alku része volt, hogy csak akkor támogatja a nyugati politika és főként a gazdasági háttér a rendszerváltás folyamatát, ha tudomásul veszik, hogy nincs számonkérés és mindent privatizálni kell – vélekedett a Retörki vezetője, megjegyezve, az idő pedig a kutatók ellen dolgozik. Egyre kevesebb az élő és megszólalni hajlandó tanú – említette meg Bíró Zoltán, hozzátéve, így a meglévő, feltárt anyagok birtokában is mind nehezebbé válik, hogy feltárják, mi is történt valójában e két területen a nyolcvanas-kilencvenes években. Ráadásul a külföldi – elsősorban orosz és német – levéltárakban feltehetően “számtalan érdekes anyag bujkál még” – fűzte hozzá.
(MTI)